Tar Sándorra emlékezve
-
Tar Sándor halott
Keresztury Tibor, Magyar Narancs, 2015.01.30
„Mélyről jött, és mélyre jutott. A történetre, amellyel a sorsa megkínálta, egyre rosszabb személyes válaszokat adott. Az utolsó időkben már senki nem tudta meggyőzni arról, hogy azért nem teljesen az volt a felállás, hogy mindenki besúgó volt, csak ő lebukott. Ám aki közelről ismerte, jól tudta, hogy elterebélyesedő cinizmusa, erkölcsi relativizmusa nem az önfelmentés szándékából, hanem elemi kétségbeesésből táplálkozott.”
-
Tar Sándor halála
Szűcs Zoltán Gábor, Ex Symposion, 2006. 57. sz., 2006. október 2.
„Az alábbiakban olvasható írás egy diszkurzív politológiai elemzés a Tar Sándor ügynökmúltjával kapcsolatos vitákról. Aki elolvassa a szöveget, azt fogja látni, hogy nem teszek mást, mint néhány szöveget olvasok, s igyekszem egymáshoz való viszonyukból rekonstruálni a Tar-ügy történetét. Mégpedig nem is annyira az eseménytörténetet, mint inkább az esetnek a vitatkozó felek által tulajdonított jelentéseket, jelentésviszonyokat.”
-
Tűzbe, vízbe, lángba, Tar Sándor emlékére
Szilágyi Zsófia, Üzenet 2005/2.: Nő a periférián, www.zetna.hu
„"Én már csak a hangjára várok. Akkor majd elindulok én is valamerre. A kóchajammal, fogatlanul, tökön-paszulyon keresztül tűzbe, vízbe, lángba, mint a többi vén bolond." Tar Sándor Egy régi hangra várva című elbeszélésében egy öregasszony zárja ezekkel a mondatokkal élettörténetét, élete és a világ végén, egyedül, egy tanyán. Nincs egyedül, mondhatnánk, hiszen valaki meghallgatja őt, aztán lejegyzi és szöveggé formálja az elhangzottakat.”
-
Tar Sándor meghalt
Darvasi László, Élet és Irodalom. 49.évf. 5. szám, 2005. február 4.
„Többen azt kérdezték, amikor meghallották a hírt, hogy vajon öngyilkos lett-e. Nem, nem az önkezével vetett véget az életének. Legalábbis nem a szó hagyományos értelmében. Ám az önpusztítás színjátékának elemei, az alkohol, a magány, a kitaszítottság érzésének keserűsége, az önvád, és az önsajnálat mind csak siettették Embólia kisasszony érkeztét. Nyilván nem öngyilkos lett, éppen csak belepusztult magába, a sorsába.”
-
Vajon arányos-e most hozzá minden, ami van?
Tóth Erzsébet, Forrás 2005/4., 2005. február 3.
„Kellett volna két kis ló, kis eke, kis ház, kis kutya, kis csikó, kis kasza, kis búza, minden arányosan hozzá, mint ahogy minden arányos volt a nevelőapjához. Vajon arányos-e most hozzá, minden, ami van? Az aránytalanság úgy nőtt fokról fokra elviselhetetlenné, ahogy a kisfiúból vált egyre tűrhetetlenebb, egyre óriásibb költő. A halála óta eltelt időben is. A költő kiemelkedett, megkapta óriási rangját, de az általa képviseltek többsége ma is a mostoha- és nevelőapák aránytalan hatalma alatt sínylődik.”
-
Meghalt Tar Sándor
sulinet.hu, 2005. 02. 07.
„ A reménytelen hangú, kemény tollú József Attila -és Márai Sándor-díjjal kitüntetett debreceni írót január végén érte a halál. Művészete nem hitt a reményben, a megoldásban és a feloldásban sem. Az emberi erények nála többnyire csak elröppenő pillanatokban nyilvánultak meg, hogy aztán elsodorja őket a mindennapok keserű keménysége, az a világ, melyet ő látott szigorú szemüvegén keresztül.”
-
A csótányirtó, Egy Tar Sándor-beszély
Borbély Szilárd, Élet és Irodalom, XLV. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM, 2001. augusztus 10.
„A Telepre költözve egy új világ nyílt meg elõttem. Ismeretségeket kötöttem, más életformákat figyeltem meg, beleláttam a kilencvenes évek nagyvárosi nyomorába. És amikor az évtized közepén egy groteszk bajuszú, démonikus pénzügyi szakember tûnt föl a közéletben, a leszakadás, az elszegényedés elleni kétségbeesett és reménytelen védekezési kísérletek furcsa életformákat hívtak elõ. A kor egyik jellegzetes, kevéssé ismert, rejtõzködõ életmódot folytató hõsérõl szeretnék most megemlékezni, a csótányirtóról.”